Épületenergetikai tanúsítói tevékenységre felkészítő tanfolyam

 Jelenléti formában

A képzés célja: a képzésben résztvevők felkészítése a megváltozott épületenergetikai rendeletek alapján végzett épületenergetikai tanúsításra.

A képzés során elsajátított tananyag és kompetenciák hathatós segítséget nyújtanak a tanúsítói tevékenység végzéséhez.

Kinek ajánljuk a képzést?

Ajánljuk a képzést azoknak, akik felfrissítenék a tudásukat, jogosultsági vizsgára készülnek, vagy megismernék részletesen is az új, 2023. november 1-től hatályos épületenergetikai szabályozást (176/2008. Kormányrendelet és 9/2023 ÉKM rendelet, valamint függelékei)!
A képzés kiváló előadói a BME vezető oktatói az Építőanyagok és Magasépítés valamint az Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékről, akik tevékenyen részt vettek a jogszabályok szakmai kidolgozásában és a hazai épületenergetikai szabályozás meghatározó résztvevői.
A képzés során ráadásul nem csak elméleti tudást szerezhetnek résztvevőink, de gyakorlati példákon keresztül is megismerkedhetnek a tanúsítói tevékenység minden részletével.
A képzés során olyan témákat érintünk, mint az új energetikai követelmények, épülethatároló szerkezetek, hőátvitel, hőhidak, benapozás, épülettechnikai rendszerek számításai, és az energetikai tanúsítás munkafolyamata.
A tanfolyam végén összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat és felkészítünk a kamarai várható vizsgakérdésekre is.
A tanfolyamon résztvevők a tanfolyamon való legalább 75%-os részvételük után tanúsítványt kapnak.
A tanfolyamon az elmélet és gyakorlati példákon túl a szakmagyakorlásba, műszeres helyszíni diagnosztikai vizsgálatokba is betekintést nyerhetnek a résztvevők, valamint bemutatjuk a két legnépszerűbb hazai energetikai tanúsító szoftvert, a Bausoft Winwatt-ot és az Auricon Energetic-et is. A tanfolyamon résztvevők továbbá az Auricon Mérnöki Kft. felajánlásából térítésmentesen egy éven belül részt vehetnek egy szoftveres továbbképzésén, melyen a hazai fejlesztésű Auricon Energetic energetikai számító és tanúsító szoftvert ismerhetik meg

Előadók: Dr. Nagy Balázs BME- ÉMK; Dr. Csoknyai Tamás BME – GPK; Dr. Szalay Zsuzsa BME-ÉMK; Dr. Horváth Miklós BME-GPK

A képzés időterve: csütörtökön és pénteken 9.00 – 16.30-között 8 tanóra/alkalom

Időpont  Téma  Előadó
2025.09.18. csütörtök    
09:00 – 10:30  Tanúsítás jogszabályi háttér, Energetikai   tanúsítvány  Dr. Csoknyai Tamás
10:45 – 12:15  Épülethatároló szerkezetek I.  Dr. Nagy Balázs
13:15 – 14:45  Épülethatároló szerkezetek II.  Dr. Nagy Balázs
15:00 – 16:30  Mintapéldák – Épülethatároló szerkezetek  Dr. Nagy Balázs
2025.09.19. péntek    
09:00 – 10:30  Energetikai követelmények  Dr. Szalay Zsuzsa
10:45 – 12:15  Zónázás, Hőátvitel, hőhidak, benapozás  Dr. Szalay Zsuzsa
13:15 – 14:45  Fűtési és hűtési hőenergiaigény, nyári   hővédelem  Dr. Szalay Zsuzsa
15:00 – 16:30  Referenciamódszer, Költséghatékonyság  Dr. Szalay Zsuzsa
2025.09.25. csütörtök    
09:00 – 10:30  Épülettechnikai rendszerek számításai I.  Dr. Csoknyai Tamás
10:45 – 12:15  Épülettechnikai rendszerek számításai II.  Dr. Csoknyai Tamás
13:15 – 14:45  Alternatív és egyéb épülettechnikai rendszerek  Dr. Horváth Miklós
15:00 – 16:30  Mintapéldák – épülettechnikai rendszerek  Dr. Horváth Miklós
2025.09.26. péntek    
09:00 – 10:30  Épülettechnikai rendszerek azonosítása, felújítás  Dr. Csoknyai Tamás
10:45 – 12:15  Tanúsítási munka, e-tanúsítás, indikátorok  Dr. Csoknyai Tamás
13:15 – 14:45  Épületszerkezetek azonosítása, felújítás  Dr. Nagy Balázs
15:00 – 16:30  Összefoglalás és szoftveres bemutató (Auricon   Energetic és Bausoft Winwatt)  Dr. Nagy Balázs,   Balázs Béla,   Baumann József

Helyszín: BME E. épület

A részvétel feltételei: A 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerint:
okleveles építészmérnök, okleveles településmérnök, okleveles építőmérnök, okleveles közlekedésmérnök, okleveles gépészmérnök, okleveles villamosmérnök, okleveles energetikai mérnök, okleveles mechatronikai mérnök, okleveles biztonságtechnikai mérnök, okleveles olaj- és gázmérnök, okleveles olajmérnök, építészmérnök, településmérnök, építőmérnök, közlekedés-építőmérnök, vízépítő mérnök, közlekedésmérnök, gépészmérnök, villamosmérnök, energetikai mérnök, mechatronikai mérnök, biztonságtechnikai mérnök.

A kamarai jogosultság megszerzéséhez legalább 1 éves szakirányú gyakorlat, a tanfolyam szempontjából ez opcionális.

A tanfolyam sikeres elvégzéséről Tanúsítvány kerül kiállításra, amely önmagában nem jogosít fel épületenergetikai tanúsítói tevékenység elvégzésére.

Ahhoz, hogy valaki épületenergetikai tanúsítói tevékenységet láthasson el, a Kamaránál kell jogosultsági vizsgát tennie. A hivatalos kamarai vizsgát nem Intézményünk intézi a résztvevők részére, az a tanfolyamtól teljesen elkülönül. Mindenki egyénileg dönti el, hogy szeretne-e részt venni a Kamaránál a jogosultsági vizsgán vagy csak ismeretei bővítésére végezte el a tanfolyamot.

Ajánlott irodalom:

1) 176/2008. (V.25.) Korm. rendelet,
2) 9/2023. (V.25.) ÉKM rendelet,
3) 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet,
4) 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet,
5) 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet,
6) Dr. Csoknyai Tamás, Dr. Szalay Zsuzsa, Dr. Nagy Balázs, Dr. Horváth Miklós és tsai: Alkalmazott Épületenergetika, 2024, 549 oldal, ISBN 978-615-81965-9-8,
7) Vonatkozó szabványok.

Moodle tanulástámogató keretrendszer használatának műszaki feltételei:

  • Tananyagok eléréséhez legalább 2Mbps/1Mbps Internet elérés (LAN, wifi, mobil Internet).
  • Vizsgák (ha vannak) alkalmával lehetőleg, stabil, vezetékes (LAN) Internet. Ajánlott a mobil Internet mellőzése, már csak annak az okán is, hogy forgalom alapú az elszámolása és könnyű kifutni a keretből.
  • Fix telepítésű vagy mobil eszköz (PC, munkaállomás, laptop, tablet, okos telefon)
  • Windows, MacOs, Linux, iOs, Android operációs rendszerek
  • Internet böngésző (Chrome, Firefox, Edge, Safari, stb.)

A Moodle hozzáférést, (link, jelszó, felhasználónév ) az intézet megküldi.

További információk: Sütő Bettina: +36 1 463-3496 suto.bettina@gtk.bme.hu    info@mti.bme.hu

“Jelentkezési lap”

Ingatlanközvetítői Továbbképzés 1. Ingatlanpiaci alapfogalmak

Különleges ajánlat: jelentkezzen egyszerre az Ingatlanközvetítői Továbbképzés 1. és az Ingatlanközvetítő Továbbképzés 2.  (klikk) tanfolyamokra, és 10% kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból!

A képzés előadója:  Molnár Mária – Kovács Anita

A képzés célja:

Az ingatlanközvetítői képzésben kisebb  hangsúlyt kapott ingatlanpiaci ismeretek elsajátítása. Ingatlanközvetítői gyakorlatban felmerülő kérdések megválaszolása.

A képzés tematikája:

  1. Egyes ingatlantípusok jellemzői az ingatlanok fekvése és rendeltetése alapján.
  2. Ingatlan beazonosítás lehetőségei, térképmásolat és tulajdoni lap tartalma, az egyes bejegyzések elemzése és azok értékmódosító hatása.
  3. Ingatlanpiaci fogalmak : épületrészek (pl. erkély, loggia, alagsor stb.) pontos meghatározása.
  4. Beépítési mód, engedélyezett beépítési százalék, szintterületi mutató.
  5. Bruttó-, nettó-, hasznos- és redukált alapterület fogalma.

A képzés célcsoportja:

Ingatlanközvetítők

A képzésbe való bekapcsolódás feltételei:

Középfokú végzettség,

A képzés formája, módszere:

Online, csoportos tanfolyami képzés.

Esettanulmányok, példák, megoldások megbeszélése.

A képzés elvégzéséről szóló igazolás:

Tanúsítvány

Tanfolyami tananyagok:

Az előadók által összeállított oktatási segédletek, szakmai anyagok.

Az online oktatás során használt rendszerek és azok technikai igénye:

Adobe Connect

Használatának műszaki feltételei:

  • webináron való részvételhez legalább 5Mbps/2Mbps Internet elérés
  • fix telepítésű vagy mobil eszköz (PC, munkaállomás, laptop, tablet, okos telefon)
  • Windows, MacOs, iOs, Andoid, Linux operációs rendszerek
  • működőképes és letesztelt mikrofon és hangszóró eszköz. Preferált a head-set, hogy ne alakulhasson ki gerjedés
  • ritka esetben előfordulhat webkamera használat is, ez nem elvárt.
  • telepített Adobe Connect alkalmazás (elérhető Windows, MacOS, iOS és Android rendszerekre), vagy Internet böngésző (Linux-on csak böngészőn keresztül használható), a hozzáférés linkjét az Intézet megküldi

Moodle e-learning keretrendszer.

Technikailag szükséges hozzá:

  • Tananyagok eléréséhez legalább 2Mbps/1Mbps Internet elérés (LAN, wifi, mobil Internet).
  • Vizsgák alkalmával lehetőleg, stabil, vezetékes (LAN) Internet. Ajánlott a mobil Internet mellőzése, már csak annak az okán is, hogy forgalom alapú az elszámolása és könnyű kifutni a keretből.
  • Fix telepítésű vagy mobil eszköz (PC, munkaállomás, laptop, tablet, okos telefon)
  • Windows, MacOs, Linux, iOs, Android operációs rendszerek
  • Internet böngésző (Chrome, Firefox, Edge, Safari, stb.)

A Moodle hozzáférést, (link, jelszó, felhasználónév ) az intézet megküldi.

További információ: Sárdi Éva
Tel.: +(36)-1-463-1696
 sardi.eva(kukac)gtk.bme.hu

Ingatlanközvetítői Továbbképzés 2. Értékelési módszerek

A képzés előadója:  Molnár Mária

A képzés célja:

Az ingatlanközvetítők által végezhető ingatlan értékbecslés elméletének és gyakorlatának elsajátítása.

A képzés tematikája:

  1. Ingatlanértékelési módszerek és az értékbecslésben használt módszer kiválasztása az értékelés célja, valamint az értékelésbe vont ingatlan jellemzői alapján
  2. Piaci összehasonlító adatok elemzése
  3. Hozamszámítás
  4. Maradványelvű értékelés
  5. Újraelőállítási/pótlási költség számítás

A képzés célcsoportja:

Ingatlanközvetítők és ingatlan értékbecslők

A képzésbe való bekapcsolódás feltételei:

Középfokú végzettség és/vagy ingatlanközvetítői képzettség

A képzés formája, módszere:

Online, csoportos tanfolyami képzés.

A képzés elvégzéséről szóló igazolás:

Tanúsítvány

Tanfolyami tananyagok:

Az előadók által összeállított oktatási segédletek, szakmai anyagok.

Az online oktatás során használt rendszerek és azok technikai igénye:

Adobe Connect

Használatának műszaki feltételei:

  • webináron való részvételhez legalább 5Mbps/2Mbps Internet elérés
  • fix telepítésű vagy mobil eszköz (PC, munkaállomás, laptop, tablet, okos telefon)
  • Windows, MacOs, iOs, Andoid, Linux operációs rendszerek
  • működőképes és letesztelt mikrofon és hangszóró eszköz. Preferált a head-set, hogy ne alakulhasson ki gerjedés
  • ritka esetben előfordulhat webkamera használat is, ez nem elvárt.
  • telepített Adobe Connect alkalmazás (elérhető Windows, MacOS, iOS és Android rendszerekre), vagy Internet böngésző (Linux-on csak böngészőn keresztül használható), a hozzáférés linkjét az Intézet megküldi

Moodle e-learning keretrendszer.

Technikailag szükséges hozzá:

  • Tananyagok eléréséhez legalább 2Mbps/1Mbps Internet elérés (LAN, wifi, mobil Internet).
  • Vizsgák alkalmával lehetőleg, stabil, vezetékes (LAN) Internet. Ajánlott a mobil Internet mellőzése, már csak annak az okán is, hogy forgalom alapú az elszámolása és könnyű kifutni a keretből.
  • Fix telepítésű vagy mobil eszköz (PC, munkaállomás, laptop, tablet, okos telefon)
  • Windows, MacOs, Linux, iOs, Android operációs rendszerek
  • Internet böngésző (Chrome, Firefox, Edge, Safari, stb.)

A Moodle hozzáférést, (link, jelszó, felhasználónév ) az intézet megküldi.

További információ:  Sárdi Éva
Tel.: +(36)-1-463-1696
sardi.eva(kukac)gtk.bme.hu

Korszerű robbanásbiztonság-technika ismeretfelújító (11-012)

Az oktatást 2025 őszi félévében is meghirdetjük:

Az online oktatás ütemezése:
2025. november 05. szerda
2025. november 06. csütörtök

            18 óra (2×9 óra) órás időtartamban kerül megrendezésre.

Az előadásokat a szakterület elméletének és gyakorlatának nemzetközi hírű szakemberei készítették elő. Az oktatást hazai és nemzetközi gyakorlati tapasztalattal és oktatási gyakorlattal rendelkező – ipari és egyetemi – szakemberek végzik magyar, illetve igény esetén angol nyelven.

Az ismeret felújító ráképzésen a BME-Mérnöktovábbképző Intézet „Robbanásbiztonság-technika” és „Korszerű robbanásbiztonság-technika” tanfolyamain korábban végzett kollégák vehetnek részt.

Az oktatás témái:

  • Az elvégzett „Robbanásbiztonság-technika”, vagy „Korszerű robbanásbiztonság-technika” tanfolyamok óta történt változások a hazai és európai szabályozásban a robbanásbiztonság-technika területén.
  • Szakmai újdonságok:
  • Dokumentációs kötelezettség.
  • Élettartamkövetés.
  • Robbanásbiztonság-technika a megújuló energiatermelésben.
  • Robbanásbiztoság-technika a nukleáris energiatermelésben.
  • Az e-mobilizáció robbanásbiztonság-technikai kérdései.
  • A hidrogén technológiák robbanásbiztonságtechnikai kihívásai.
  • Különleges védelmi megoldások (különleges geometriájú objektumok, különleges helyszínek és környezetek, kiemelten érzékeny rendszerekhez kapcsolódó objektumok, változó kockázatú objektumok).
  • Speciális projekttapasztalatok.

A képzés résztvevői a program befejezésekor a „TANÚSÍTVÁNY a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Mérnöktovábbképző Intézet (MTI) szervezésében megtartott ”Korszerű robbanásbiztonság-technika ismeretfelújító tanfolyamon 18 órás képzésen részt vett” tanúsítványt kapja. Ezáltal teljesül a szabványi, jogszabályi (pl. VMBSZ) környezetben megfogalmazott ismeretfelújítási kötelezettség.

Helyszín: BME Mérnöktovábbképző Intézet
1111 Bp., Egry József u. 1. E ép. XI. em.

A tanfolyam online formában indul; az online oktatás során használt rendszerek és azok technikai igénye a következő:

AdobeConnect

Használatának műszaki feltételei:

  • webináron való részvételhez legalább 5Mbps/2Mbps Internet elérés
  • fix telepítésű vagy mobil eszköz (PC, munkaállomás, laptop, tablet, elsődlegesen. Okostelefon csak átmeneti használatra ajánlott)
  • Windows, MacOS, iOS, Android, Linux operációs rendszerek
  • működőképes és letesztelt mikrofon és hangszóró eszköz, preferált a head-set, hogy ne alakulhasson ki gerjedés
  •  a webkamera használat az online órákon ajánlott, online szóbeli vizsga esetén  viszont kötelező
  • telepített Adobe Connect alkalmazás (elérhető Windows, MacOS, iOS és Android rendszerekre), vagy Internet böngésző (Linux-on csak böngészőn keresztül használható), a hozzáférés linkjét a Mérnöktovábbképző Intézet megküldi.

Moodle e-learning keretrendszer.

Mivel ezt az eszközt többnyire aszinkron módon használjuk, kivéve persze az időzített és időkorláttal ellátott vizsgákat, sokkal kevesebb az elvárás műszakilag az irányában.

Technikailag szükséges hozzá:

  • Tananyagok eléréséhez legalább 2Mbps/1Mbps Internet elérés (LAN, wifi, mobil Internet).
  • Vizsgák alkalmával lehetőleg, stabil, vezetékes (LAN) Internet. Ajánlott a mobil Internet mellőzése, már csak annak az okán is, hogy esetleg forgalom alapú az elszámolása és könnyű kifutni a keretből.
  • Fix telepítésű vagy mobil eszköz (PC, munkaállomás, laptop, tablet, okos telefon).
  • Windows, MacOs, Linux, iOs, Android operációs rendszerek.
  • Internet böngésző (Chrome, Firefox, Edge, Safari stb.).

A Moodle hozzáférést, (link, jelszó, felhasználónév) tanfolyamkezdéskor  Intézet megküldi.

Jelentkezés

Csoportok: Biztonságtechnika

Korszerű robbanásbiztonság-technika (11-011)

A 2025 őszi képzés tervezett időbeosztása:
(napi időbeosztás: 9.00 – 17.30)

Elmélet: előadások online
1. ea.:   2025.  október 08.  (szerda)
2. ea.:  2025.  október 15.   (szerda)
3. ea.:  2025.  október 29.  (szerda)
4. ea.:  2025.  november 19.  (szerda)
5. ea.:  2025.  december 03.  (szerda)
6. alkalom: Konzultáció: 2025. december jelenléttel (később egyeztetendő időpontban)

Mérések:   három egymást követő napon,  kötelező jelenléttel

1.  nap  2026.  január 06.  (kedd)
2.  nap 2026.  január 07.  (szerda)
3.  nap 2026.  január 08.  (csütörtök)
Vizsga:
1.   írásbeli vizsga:  2026.  január 13.. (kedd)
2.  szóbeli vizsga:   2026.  január 14. (szerda)

Célcsoport: A robbanásveszélyes iparágakban működő cégek villamos, gépész és vegyész szakemberei, a biztonságtechnika, munkavédelem, minőségbiztosítás és a menedzsment tagjai, akik az adott területen tervezői, kivitelezői, üzemeltetői, karbantartói, javítói és szakértői feladatokat ellátó műszaki vezető szakemberek, valamint a hatóságok képviselői.

A részvétel feltételei: felsőfokú műszaki (villamos, vagy gépész, vagy vegyész, vagy építész), vagy tűz- és/vagy munkavédelmi szakirányú végzettség, vagy hosszabb idejű, széleskörű, igazolt szakmai gyakorlat a robbanásbiztonság-technika területén.

Gyakorlatorientált, az adott tevékenység végzéséhez szükséges vezetői kompetenciák elsajátítását biztosító szakmai tanfolyam, amely teljesíti a vonatkozó szabványokban megfogalmazott kiegészítő követelményeket (MSZ EN 60079-10, -14, 17 és -19) az alábbi munkakörre vonatkozóan: potenciálisan robbanásveszélyes térben és/vagy azzal kapcsolatban dolgozó felelős személyek  illetékességének igazolása.

A résztvevők jártasságot szereznek a következőkben:

  • A robbanás elleni védelem alapjai.
  • A robbanás kialakulásának feltételei, kibocsátás analízis, robbanásveszélyes légtér, gyújtóforrás analízis.
  • A vizsgálatok tárgyai és eszközei.
  • Gáz- és porrobbanások, alkalmazható védelmi módok.
  • Elméleti alapok, gyakorlati példák, esettanulmányok.
  • Villamos berendezések alkalmazása robbanásveszélyes térben.
  • Védelmi elvek és módok, megvalósítások, kiválasztás, ellenőrzés.
  • A gyújtószikramentesség.
  • A felhasználás köre, megvalósítások.
  • Nem villamos berendezések alkalmazása robbanásveszélyes térben.
  • A konkrét védelmi módok és megvalósítások példákon keresztül.
  • Az üzembiztonság és az ATEX 137 – létesítés, üzemeltetés és karbantartás robbanásveszélyes térben.
  • Biztonságos üzemeltetés, zónabesorolás, megfeleltetések, robbanásvédelmi dokumentáció, ATEX analízis.
  • SCOUT – Static Control Up-to-date Technology.
  • Valószínűségi alapú kockázatbecslés, softcomputing eszközök alkalmazása.
  • Kvalitatív analízis, fuzzy hibafa.
  • Első és ismétlődő felülvizsgálatok.
  • A jogi háttér – EU irányelvek, direktívák, szabványok és mérnöki gyakorlat.
  • Szabványosítás, vonatkozó szabványok és előírások – azok tartalma és értelmezése.
  • A robbanásveszélyes területekre jellemző munkafolyamatok.
  • Készülékek kiválasztása, telepítése, beüzemelés, ellenőrzés, üzemeltetés, karbantartás és javítás.
  • Alkalmazástechnika.
  • Dokumentációs kötelezettség.
  • Élettartamkövetés.
  • Robbanásbiztonság-technika a megújuló energiatermelésben.
  • Robbanásbiztoság-technika a nukleáris energiatermelésben.
  • Az e-mobilizáció robbanásbiztonság-technikai kérdései.
  • A hidrogén technológiák robbanásbiztonságtechnikai kihívásai.
  • Különleges védelmi megoldások (különleges geometriájú objektumok, különleges helyszínek és környezetek, kiemelten érzékeny rendszerekhez kapcsolódó objektumok, változó kockázatú objektumok).
  • Speciális projekttapasztalatok.

A képzés tantárgyai és azok főbb témakörei:

  • Robbanásbiztonság-technikai alapok (alapozó és szintre hozó ismeretek).
  • Robbanásbiztonság-technika a korszerű technológiákban (a legújabb elméleti és gyakorlati ismeretek).
  • Szabványok és előírások (a legújabb előírások ismertetése és értelmezése).
  • Laboratóriumi mérések (laboratóriumi anyagvizsgálatok, ellenőrző mérések).

Résztvevők értékelése: A képzés lezárásaként a hallgatók írásbeli és szóbeli vizsgát tesznek
A képzés elvégzéséről szóló igazolás: A tanfolyam sikeres elvégzését követően a Résztvevők a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Mérnöktovábbképző Intézet (MTI) által kibocsájtott Tanúsítványt kapják.

Általános ismertető: A tanfolyamok – amelyek a 11-011 képzési programra, mint szakmai alapra épülő képzések – a tűz- és robbanásveszélyes területeken működő cégek szakemberei számára szolgáltatnak olyan alapvető ismereteket, melyek lehetővé teszik az adott területen a biztonságos és hatékony működést. Az átadott tudás alapján a szakemberek felismerik a veszélyeket, megfogalmazzák a veszély mértékét és műszaki és gazdasági szempontok alapján egyaránt optimális védekezést képesek kiválasztani. Így a cégek működését az EU előírásoknak, szabványoknak, direktíváknak és a Magyarországon hatályos és vonatkozó jogszabályi környezetnek (OTSZ, TVMI, MvTv, VMBSZ, stb.) megfelelően lehet megszervezni kielégítve az elvárható biztonság, a minőségbiztosítás, a munkavédelem és a környezetvédelem legfontosabb követelményeit.

A tanfolyamok egyaránt nyújtják az alapvető és a legújabb ismereteket a tervező, kivitelező, üzembe helyező, üzemeltető, javító, karbantartó és az ellenőrzést végző szakemberek számára. Célunk, hogy a villamos, gépész, vegyész és az ezekkel egyenértékű felsőfokú végzettséggel rendelkező mérnökök, vezető beosztású dolgozók el tudjanak igazodni az egyre nagyobb kihívást jelentő szabványokban, értelmezni és alkalmazni tudják azokat Magyarországon és külföldön egyaránt.

Igény esetén középfokú végzettséggel rendelkező dolgozók, szerelők számára készítünk tananyagot és szervezünk tanfolyamokat.

Külön céges megrendelés esetén a kurzusok a cégek igényei alapján „testre szabottan” épülnek fel a lehetőségeket (időpont, ütemezés, helyszín stb.) és az emberi tényezőket egyaránt figyelembe véve. Igény esetén a résztvevők csak egyetlen cég dolgozói, így a felmerülő kérdések, adatok és megoldások bizalmas kezelése is megoldható.

Célunk, hogy a változó jogszabályi környezetben állandóságot biztosítsunk a legmagasabb műszaki követelményeknek megfelelően és a résztvevőknek piacképes valós tudást adjunk Magyarországon és külföldön való alkalmazhatósági szempontok figyelembevételével.

Az előadásokat (58 kontakt órában) és a laboratóriumi méréseket (30 kontakt órában) a szakterület elméletének és gyakorlatának nemzetközi hírű szakemberei készítették elő. Az oktatást hazai és nemzetközi gyakorlati tapasztalattal és oktatási gyakorlattal rendelkező – ipari és egyetemi – szakemberek végzik magyar, illetve igény esetén angol nyelven.

A témához kapcsolódó további tájékozódást segítő szakirodalom főként angol nyelven rendelkezésre áll.

A hallgatók elektronikus formában kapják a feldolgozandó tananyagot.

A képzés formája: A dátumokkal megadott képzés blended learning formában (a jelenléti és távoktatásos képzés ötvözeteként) valósul meg. A hallgatók az oktatást megelőzően megkapják a tananyagot. A konkrét oktatási napon a hallgatók egy rövid összefoglalást kapnak az oktatótól a tananyagra vonatkozóan, majd a felmerült kérdések megválaszolására, értelmezésére nyílik lehetőség.

A vizsgára bocsátás feltétele:
100%-os részvételi kötelezettség a laboratóriumi méréseknél, illetve legalább 80%-os az elméleti alkalmakon.

Az online oktatás során használt rendszerek és azok technikai igénye a következő: